AltNyil
Alternatív Nyilvánosság. Szemle, kommunikációs csomópont, találkozóhely.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Ipkovich György egy nyugdíjtémában készített vitaműsor felvételén vett részt, ám a véleménye nem tetszett a szerkesztőnek. A műsort újra felveszik majd, immár szocialista szereplő nélkül.

Nem mindennapi sajtótörténeti eseménynek volt szenvedő alanya nemrég Ipkovich György szocialista országgyűlési képviselő - írja a Nyugat.hu, Szombathely előző polgármestere. A politikust a jobbikos Novák Előd, valamint a KDNP-s Varga László társaságában meghívták az MR1 Kossuth Rádió műsorába, ahol a három honatya a múlt rendszerben kitüntettek nyugdíj-kiegészítésének megszüntetéséről vitázott. Ez ügyben ugyanis április 19-én több jobbikos képviselő, köztük Novák Előd nyújtott be határozati javaslatot a parlament elé.

Az egyórás műsorban mindhárom szereplő kifejtette a maga véleményét, majd a felvételt követően a szerkesztő elmondta az MSZP sajtósának, hogy a beszélgetés nem kerül adásba. Mi több, a hanganyagot sem adják ki. A szerkesztő akkor azt is kijelentette: hamarosan új vitát szerveznek, vagyis ismét felveszik a teljes műsort, de akkor már nem Ipkovich György, hanem egy LMP-s képviselő lesz a mikrofon előtt. Az ügy további pikantériája, hogy Novák Elődöt és Varga Lászlót az új felvételre is meghívták. A szocialistákat viszont nem, így az MSZP nem képviseltetheti magát a műsorban, s az ügyben a párt egyetlen tagja sem mondhatja el a véleményét.

A Nyugat.hu rákérdezett, volt-e már része hasonló esetben a képviselőnek? Ipkovich határozott nemmel felelt, sőt kiemelte, hogy korábban ugyanebben a műsorban, ugyanezen szereplőkkel már folytattak egy vitát. Akkor minden probléma nélkül adásban is lement a műsor. Úgy tűnik, azóta változtak, szigorodtak a műsorkészítési elvek a királyi rádióban…

További részletek a Nyugat.hu oldalain.

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy hivatalos dokumentum szerint Egerben politikai hovatartozás alapján választja ki a kulturális rendezvények fellépőit a megyeszékhely önkormányzata.

Tavaly a Középkori Piactér elnevezésű esemény  egyik fellépőjét, Székhelyi Józsefet tették tiltólistára – írja az Egri Ügyek. A rendezvényszervező nem tudta, hogy a „városnak” gondja van Székhelyivel, ezért akkor kellett visszamondania a baloldalinak tartott művész Villon-előadását, amikor már a programot az esemény hivatalos honlapján és a kinyomtatott plakátokon is közzétették.

Minderről a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsági ülésen esett szó, az elhangzottakról jegyzőkönyv is készült.. Az Egri Ügyek birtokába jutott dokumentum szerint akkor Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök közölte: „(…) amikor a bizottság azt a jelzést kapja, hogy a Középkori piactéren közreműködik Székhelyi József, és a város lakói nehezményezik az ő jelenlétét, akkor a bizottságnak kötelessége beleszólni a szakmai dolgokba”. Erre a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy reagált: „a szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy egy adott művész a művészvilágban szakmai szempontból mit tett le az asztalra. Azzal viszont nem biztos, hogy tisztában kell lennie, hogy a politikában milyen szerepet tölt be. Ennek tudata nélkül kérték fel a művész urat, de mihelyt az első kritika megérkezett a politikai identitása miatt, a közreműködését rögtön leállították. Éppen ezért kértem Csákvári képviselő urat (Csákvári Antal a Fidesz-KDNP képviselője – a szerk.), hogy a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nem kívánatosak Egerben.”

További részletek az Egri Ügyek oldalain olvashatók.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ficsku Pál író önleleplezése: saját magáról írta egyetemi diplomamunkáját.

Nem hazudok. Bevallom. Saját magamból írtam a szakdolgozatomat 1997-ben. Rendes vizsgabizottság előtt védtem meg. A tudományos módszereknek megfelelt, mint tartalmilag, mind alakilag.” Így kezdi a vagy.hu-ban ma megjelent írását Ficsku Pál. Íme a részletezés:

Elég kalandos volt az egyetemi pályafutásom (sic!), Debrecenben kezdtem, kis pécsi kitérő és végül Miskolcon fejeztem be. Erdély Miklósból és Hajas Tiborból szerettem volna írni a diplomamunkámat, de valahogy úgy alakult, hogy húzódtak az évek, felvetődött bennem egy kis Mikszáth-Móricz összehasonlítás, Tamkó Sirató Károly, de végül úgy döntöttem, hogy egy olyan írót választok, kihez nem értek, de a hibáit ismerem. Magamra maradtam.

Gyulai Csaba néven születtem, a polgári nevem ma is az, a diplomám is arra van kiállítva. 1992 óta írok Ficsku Pál néven. A kilencvenes években megjelent Magyarországon egy új prózaíró nemzedék. Úgy döntöttem, hogy vizsgálatomul saját magunkat választom, mintha egy méhész a saját méhcsaládjairól írta volna a tanulmányát.

Ez lett: Gyulai Csaba: Pikkelyek a posztmodern kelgyóról avagy gondolatok a kilencvenes évek fiatal prózairodalmáról különös tekintettel Ficsku Pálra

A felhasznált szakirodalom ötven könyv és tanulmány. A jelölt, szó szerinti idézet ötvenegy. Nem tudom, sok vagy kevés.

Mindenesetre ez a mostani helyzet kísértetiesen hasonlít a tizenöt évvel írt szakdolgozatom befejezésére és az utolsó jelölt idézetre:

„Ha pedig valaki tényleg történetre és világszerűségre vágyik, kölcsönözzön videót: nekem a Terminátor I. az egyik kedvencem, szerencsére az HBO is gyakran műsorára tűzi.


Ficsku Pál teljes írása itt olvasható.


0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A városából hosszú ideje eltűnt polgármester felkutatására indultak és elszántan keresik szerteszéjjel.

Nagy nekibuzdulással próbálnak nyomára jutni Kósa Lajosnak, hogy kimenekítsék onnét, ahonnét nem tud hazajutni szeretett választóihoz Debrecenbe, hogy tegyen értük hivatása szerint. Ezt a ténykedést képsorozattal is bemutatja a vagy.hu. A fotókon a debreceni lagók (=legó lakosok) láthatók. A debreceni lagók olyan jámbor, igyekvő jószándékú és naiv lények, akik mindazt megteszik, amit a debreceni lakók nem. Az aktivitásukat bemutató sorozatban már dolgoztak társadalmi munkában a leállt nagy cívisvárosi projekten, a 2-es villamos pályájának építésén, illetve fához is láncolták magukat a nagymértékű debreceni fakivágások ellen tiltakozva.

A Kósa Lajos felkutatására indultak további fotói itt láthatók.



0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem szabad elfelejteni, hogy mi, kapuváriak, a Ctrl+C posztmodern technikáját már sokkal régebb óta űzzük a Nemzet Gojóstollánál. Figyelembe véve épített örökségünket, egy hangzatos bon mot-val azt lehetne mondani, hogy „gyakorlatilag” (az álamfő helyett is kitéve az idézőjeleket, jelezvén a hiperbolát) egész Kapuvárt úgy loptuk, másolásból építettünk várost, hozott anyagból dolgozva palgizáltunk.

Kezdjük a szobrokkal, amelyekből alig van Kapuváron olyan, amely eredeti és nem másolat lenne vagy a „copy and paste” technikáján alapulna. Igaz, a szobrászok nagy része saját magától plagizált, amely a Pálgium Pállal való analógiát valamennyire gyengíti – olvasható a Minden Kapuvár blogban.

A köztudatban Kapuvár egyik jelképének számító Fő téri Kenyérszegő szobor nem eredeti, hanem másolat. Mielőtt Pátzay Pálnak ezt a szobrát a hetvenes években felállították volna Kapuváron, ez az alkotás már megvolt máshol, nevezetesen Szegeden.

Kapuváron a 2000-ben állították fel Szent István és Gizella szobrát, melyet Kliegl Sándor készített. Igen ám, csakhogy ez a szobor sem eredeti, hanem ezt is a second handből vásároltuk. Kapuvári elhelyezése előtt négy évvel Kliegl Sándor pontosan ugyanezt a szobrot felállíttatta már Szegeden a Széchenyi téren, vagyis a szobrász kétszer adta el ugyanazt a cuccost.

Politikai akarnokaink, akik ugye lépten-nyomon azt harsogják, hogy Kapuváron nincs pártpolitikai érdek (hogy’ is lenne), nos, ők, 2008-ban állították fel a Kapuvárhoz ezer szállal kötődő Wass Albert szobrát civilként, hogy aztán civil al- és polgármesterként felavassák és ünnepeljék magukat körülötte. Tavaly év vége óta ennek a szobornak a másolata megvan Szilsárkányban is, alkotójuk önmagától plagizált, kétszer adta el ugyanazt, mutatva, hogy a kapuvári szobor annyira egyedi, hogy megérdemli a legmagasabb fokú városképi védelmet is.

További példák sora itt olvasható.

1
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ezt olvasta fel a fideszes jelölt a szülői értekezleten, majd átadta a mikrofont a fideszes országgyűlési képviselőnek.

Megmentette a Fidesz a miskolci martin-kertvárosi iskolát a Fidesztől. Dióhéjban így lehetne összefoglalni mindazt, ami az elmúlt napokban a miskolci városrészben történt – írja az ÉszakOnline.

Giákné Bobály Judit képviselő sajnálatos halála miatt április 22-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Miskolc 2-es választókerületében, Martin-Kertvárosban és Szirmán. Alighogy a kampány elkezdődött, kiszivárgott a hír, hogy a fideszes városvezetés átadná a szirmai iskolát a református egyháznak, tagiskoláját, a martin-kertvárosi iskolát pedig tagiskolaként a belvárosi Szabó Lőrinc iskolának. Minderről még a választások előtt, az április 19-i közgyűlésen döntenének.

A szülők hivatalosan minderről április 2-án szereztek tudomást. Az intézményvezető és a polgármesteri hivatal munkatársa szülői értekezleten tájékoztatta a megjelenteket a városvezetés terveiről. A rendezvényen mások mellett felszólalt Ruskó Zoltán, a szocialisták képviselőjelöltje (őt, mint az intézmény volt diákját maga az igazgató hívta meg az értekezletre), aki a sietség okát firtatta, illetve azt, miért van szükség az integrációra, miért nem működhet önállóan az intézmény. Szót kapott még Takács Gábor, a Fidesz képviselőjelöltje is, aki ígérte, mindent megtesz az iskola önállósága érdekében, sőt, szervez egy újabb szülői értekezletet, ahová már meghívja a város oktatásért is felelős alpolgármesterét.

Ilyen előzményekkel kezdődött meg a csütörtöki fórum. Az iskolaigazgató rövid köszöntője után az  alpolgármester vette át a szót, s rövid helyzetértékelés után rögtön be is jelentette: értesülve arról, hogy mennyire fontos az iskola önállósága a helyieknek, a polgármesteri hivatal illetékes osztálya megvizsgálta, el lehet-e ezt intézni. Csodák csodájára kiderült, hogy el lehet intézni, így a közgyűlési előterjesztésben már azt javasolja a hivatal a képviselőknek, hogy önálló intézmény, ne pedig tagiskola legyen a martin-kertvárosi.

Az alpolgármester előadása után az iskolaigazgató hálálkodva köszönte meg a fideszes képviselőjelölt ez ügyben tett erőfeszítéseit, s rögtön élt is az alkalommal, hogy átadja Takács Gábornak a mikrofont. A képviselőjelölt át is vette azt, majd előszedett egy papírost, s felolvasta annak tartalmát. Ebben örömét fejezte ki, hogy sikerült megoldani az ügyet, s a martin-kertvárosiaknak önálló iskolájuk lesz. Mint olvasta, „küzdelmes tárgyalásokon" és egy „éjszakába nyúló egyeztetésen" vannak túl. De túl vannak, megoldás született, köszönet ezért a polgármesteri hivatal illetékes osztálya munkatársai áldozatkészségének is. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a hétfői fórumon sajnálatos módon olyanok is felszólaltak, akik az iskola ügyét saját politikai céljaikra akarták felhasználni. Ez szerinte helytelen gyakorlat, „politikának nincs helye az iskolában".

A szülői értekezletnek álcázott fideszes kampányrendezvény egyébként alig tartott fél óránál tovább.

További részletek itt olvashatók.

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az újabb és tömeges pedagógus-elbocsátások alattomos előkészítését vélik többen felfedezni abban az intézkedés-sorozatban, amivel a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal borzolja a kedélyeket az iskolákban.

Az oktatási intézmények vezetői – féltve iskolájukat és saját pozíciójukat – nem mernek szembeszállni a kormány nagyhatalmú hivatalával. Egy pedagógus most segítséget és nyilvánosságot kér – névtelenül.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya több hatósági ellenőrzést folytatott és folytat mostanság is, ezeknek a visszásságait tartalmazza az a levél, amit írója az illetékes kormányzati szervek, minisztériumok mellett a sajtóhoz is eljuttatott - írja a vagy.hu.

Mint a levélben olvasható, az ellenőrzések eredményeként - téves hatósági jogértelmezés miatt – jelentős pedagógus-elbocsátások, óraszámcsökkentések történetek és fognak történni a különböző iskolákban. A megyei kormányhivatal a vizsgálatai során több törvényhelyet jogsértő módon figyelmen kívül hagy, az ellenőrzött intézmények számára fellebbezési, jogorvoslati lehetőséget az Oktatási Főosztály nem biztosít, határozatait nem indokolja, határidőt nem szab, pénzbírságot ugyanakkor kilátásba helyez. Ahogy a levélben olvasható, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya már korábban is – az érettségit szervező középiskolák pedagógusai elérhetőségének bekérésével – jogsértő módon járt el, működése egyértelműen a hatalmi arrogancia megnyilvánulása, amely egy demokratikus politikai közösségben és egy magát szolgáltató államként definiáló kormányzati struktúrában elképzelhetetlen.

Mivel a vagy.hu több hajdú-bihari iskolából is hasonló esetekről szerzett tudomást, tehát nem egyedi ügyről van szó, ezért teljes terjedelmében megjelentette a magát megnevezni nem akaró pedagógus levelét.

Az írás folytatása itt olvasható.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Állítólag a külföldön dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők fizetnék az újabb adót. A kormánypárti képviselő nem cáfol.

A szombathelyi városi közgyűlés csütörtöki ülésén az MSZP helyi frakcióvezetője, Czeglédy Csaba tett fel kérdést Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármesternek: igaz-e, hogy a kormány új adót vezetne be, amit szolidaritási adónak neveznének. A polgármester, aki egyúttal a KDNP országgyűlési képviselője is, azt mondta, a terv még embrióállapotban van.

A Nyugat.hu úgy tudja, az adót azok a magyar állampolgárok fizetnék, akiknek állandó lakcímük Magyarországon van, de külföldön dolgoznak. Nekik kellene az eddig ismeretlen módon számított adót fizetniük.

A dolog azért érdekes, mert az Európai Unió tiltja a kettős adóztatást. Minden uniós állampolgár abban az országban adózik a jövedelme után, ahol a bejelentett munkahelye van. Ez az adó pedig biztosan sértené ezt az elvet.

További részletek a Nyugat.hu oldalain.

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kísértetiesen hasonlít egymásra az a szöveg, illetve annak egy emelkedett része, amit Schmitt Pál köztársasági elnök a vívásról mondott, majd másfél hónap múltán Kósa Lajos debreceni polgármester a sportról írt az ökölvívás kapcsán.

 Kósa Lajos szerint „a sport az életre nevel", Schmitt Pál pedig úgy véli: „a vívás olyan sport, ami az életre nevel”. Ennél a közhelynél azonban jóval több hasonlóság van azokban a szövegekben, amelyekre a vagy.hu bukkant.

 Az egyiket a köztársasági elnök mondta egy debreceni vívócsarnok ünnepélyes átadásán tavaly decemberben, a másikat Debrecen polgármestere írta az 56. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny programfüzetébe. A vagy.hu szerint vagy Kósa Lajos emelte át magába Schmitt Pál veretes gondolatait, amiket esetleg ő is már máshonnét adoptált. Vagy netalán mindketten ugyanahhoz a forráshoz nyúltak... A debreceni online újság megjegyzi: nemcsak doktori értekezések, hanem rétori teljesítmények és ünnepi szövegek esetében is illendő az idézet feltüntetése és forrásának megnevezése. 

A kísértetiesen hasonlító szövegek megismerhetők itt.

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A szeptemberi sikertelen puccskísérlet után újra olyan jelek mutatkoznak, melyek szerint Meggyes Tamás pozíciói és érdekérvényesítő képessége már a helyi Fideszben is jelentősen meggyengült.

Meggyes az utóbbi hónapokban gyakorlatilag nem vett részt az esztergomi testület munkájában. Információink szerint többször szóba került a lemondásának gondolata is, azonban sajnos valószínűleg győzött benne a városért való tenni akarás, így papíron továbbra is a testület tagja maradt - írja a Szeretgom.

Több Fidesz frakcióhoz közeli forrás is megerősítette, hogy Meggyes összetűzésbe került Balla Sándor aljegyzővel. A nemrég megválasztott, szegedi illetőségű aljegyző azzal verte ki Meggyesnél a biztosítékot, hogy Tétényi egyik volt önkéntesét felvette a polgármesteri hivatal főállású dolgozói közé. Meggyes nem késlekedett, azon nyomban frakciója elé terjesztette javaslatát: új aljegyzőt kell választani. Az eddigi forgatókönyv az ilyen esetekben úgy működött, hogy amit kitalált Meggyes, az természetszerűleg meg is valósult. Most azonban a frakció teljes egésze Meggyes ellenében szavazott azon a frakciógyűlésen, amelyet ő még jelenlétével sem tisztelt meg.

További részletek itt olvashatók.

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm kult @hm sport 6ker 8ker A város ahol élünk A Város Mindenkié Abony Ágh Péter Albrecht Gyula Alpár György Alpokalja Online Alsószentmárton Alterblog Alternatíva AMC Angyalföld Aranyháromszög Artisjus Átláccó Átlátszó ATV Bajnai Gordon Balaton Bánkút Bányász Róbert Sándor Barta Dóra Basahalom boulevard Bátonyterenye Bayer Zsolt Békásmegyer békés Békéscsaba Békéscsaba figyelő Belváros Best of Szeged Biciklivel Szegeden Bicske Bicskei Szó bicskeinfo Bihall Tamás blog Bodó Sándor Bohács Zsolt Borbély Gábor Borkai Zsolt Borsodblog Botka László Budaházy György Budapest Budapest Avantgarde Burány Sándor Bük Bükk Celldömölk Civil Csobánka Civil Mozgalom civil újságírás Czeglédy Csaba Csaba Lászlóné Csákberény Császár Zoltán Csepel Csepelinfo Csepreg Cser Palkovics András Cserépfalu Cseresnyés Péter Csermajor Csizi Péter Csobánka Csobánka Fórum Csongrád Daher Pierre Dávid Ibolya Debbenet DebInfo Debrecen Délmadár Demeter Ervin Derecske Diósgyőr DKV DKV figyelő Dorog Dorogi Napló Drávaszerdahely Dumaalmás Dunaalmás Edelény Eger Egri Napok Egri Napok Blog Egri Szín Egri Ügyek Egy élet tájairól Egy év Pécs Egy nap a városban egyPár emasa Északhírnök ÉszakOnline Esztergom Esztergom Másképp Facebook Fehér László fehéren feketén Fehérgyarmat Fehérvár Local Fehérvári Hírek Felsőzsolca Fent és Lent Fidelitas Fidesz Font Sándor Fővárosi Blog Füzesabony Gadus István Gárdony Gulyás Gábor Gyovai István Győr Győri Tükör Gyula Gyurcsány Ferenc Habis László Hagyó Miklós Hajdú Bihar Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló Halasmédia Halász János Halmosi Péter Hangember Hatvan HatvanOnline Helló Eger helyzet Hende Csaba Hódmezővásárhely Hoffmann Rózsa Holdrabló Horthy Miklós Huber László I love Pécs Illés Zoltán immortalis Indexveszprém Ipkovich György Jobbik Jóljárok Jordán Tamás Józsefváros Káli Sándor Kálmán Olga Kalocsa Kalocsai Néplap KaloHírek Kanizsa Néplap Kanizsa Újság Kanizsáért Kaposvár Kapuvár KDNP Kecel Kecskemét Kecskemétenhu Kelethír Kis Moszkva Kisdobótér Kiskőrös Kiskunhalas Kispest Kiss István Kiss Péter Kisvárda Kisvárosi blog Knapp János Koltai Dénes Komlóska Koncz Ferenc kormányhivatal Kósa Lajos Kovács Zoltán Kőbánya Kőszeg Kővári János Kövér László Kriza Ákos Kubatov Kulturált közlekedés Debrecenben Kunstár Csaba Kurvannya Lamperth Mónika Lázár János Leisztinger Tamás Lendvai Ildikó Lévai Anikó Lezsák Sándor Liberálisváros LMP Lőrinci Magazinlapok Makó Marton István Marton Zsolt Matyi Dezső MDF Mecsek média Meggyes a hibás Meggyes Tamás Mengyi Roland Mesterházy Attila Mi Abonyunk Michael Knight Minden Kapuvár Mindszenty József Miske Miskolc Molnár Csaba Molnár Gyula Monok Mórahalom Morvai Krisztina MSZDP MSZP műhely Nagy Csaba Nagygéc Nagykanizsa Nagyszoba Nagyvárad Navracsics Tibor Nemzeti Fórum Neupor Zsolt Newjság Nyíracsád Nyíregyháza nyiregyhazabiz Nyitrai Zsolt Nyugathír nyugathu Oláh Lajos olvasói levél online újság Orbán Viktor Oroszi István Osvai László Páhi Pakolunk Pálffy István Panelblog Pannóca Papcsák Ferenc Páva Zsolt Pécs Pécsi Búvár Pécsi Civil Hírnök Pécsi Napilap Pécsi Stop Pécsi Újság Pintér Sándor Piroslap Pogány Pósán László Pozsgai Zsolt PTinfo Puskás Tivadar Putri Tours Püspökladány Rácz Róber Rákay Philip Rákosfalva Régiónapló Reisinger Richárd Retekblog Salgótarján Schiffer András Schmitt Pál Schmittné Makrai Katalin Semjén Zsolt Seres Mária Snake Soltvadkert Somma Somoskőújfalu Sümeg Szabó Tímea Szarvas Szatmárfigyelő Szeged Szeged Kurir Szeged ma Székesfehérvár Széles Tamás Szenteczky János Szentgotthárd Szerencs Szeretgom Szijjártó Péter Szili Katalin Szita Károly Szoboszlói Hírek Szociális Unió Szolnok Szolnoki Napló Szombathely Szuperhír Tardona Tarlós István Tarnai Richárd Tasó László Tatabánya Tessely Zoltán Tétényi Éva Tetőterasz Tilki Attila Tiszakécske Tiszavasvári Tóth Bertalan Tőkés László Török Ferenc Török István Törökbálint Törökbálinti Újság Transparency International Hungary Ugatok Újbuda Újbuda feketén fehéren Újhegyi Hírmondó Újszilvás vagyhu Várhegyi Attila Városi Metamorfózisok Vas megye Vaskakas Vát Vehirhu Veszprém videó Vidnyánszky Attila Vilmány Viniczai Tibor Vitézy Tamás Vona Gábor Warvasovszky Tihamér Wolf Kati X kerület Zugló Zsiros Zsolt Zsujta